5 éves EU-tagságunk veszprémi perspektívából
Napirend előtti felszólalás
VMJV közgyűlése, 2009.április 30.
Tisztelt Képviselőtársaim!
Mintha tegnap lett volna, pedig már kerek 5 éve lesz holnap, hogy hazánk csatlakozott az Európai Unióhoz. 2004. május elsejével betetőződött egy folyamat, mely a rendszerváltással kezdődött és Magyarország pályáját egyértelműen a liberális demokrácia nyugatos formájához kapcsolta. Ha egyedül is leszek ezzel városunkban, de mégis kötelességemnek érzem, hogy megszólaljak ezen a számomra piros betűs évforduló kapcsán.
Az időbeli aktualitás mellett van-e ennek az 5 évvel ezelőtti napnak helyi vonatkozása is? Bár a csatlakozás egy jogi lépés volt, de az európai közösség szellemi atyáinak öröksége nem országok egyesítését jelenti csupán, hanem az emberekét. Magyar és veszprémi polgárok mellett valamennyien e városban európai állampolgárok is lettünk.
Ha ennek jelentőségét, pláne hasznát nem is éreztük mindannyian az első pillanatokban, mára már 5 év távlata tudja igazolni az akkori döntés véleményem szerinti helyességét, de nem elvitatva mások jogát attól, hogy ezt másként gondolják, akár e testületben is. Minden veszprémi honfitársunknak a saját élethelyzetén keresztül kell ezt megítélnie.
A tények azért azt mutatják, hogy az egyéni szabadság adta lehetőségek széles palettája nyílott meg előttünk fokozatosan. Határok nélküli utazás, iskoláink, intézményeink egyre szélesedő cserekapcsolatai, külföldi munkavállalás, egyetemi hallgatóink tanulmányútjai, egyszóval a lehetőségek.
Városunk szinte a csatlakozás másnapján már megkezdte a területi felzárkózást segítő európai források elnyerésére irányuló munkát. Barokk palota megújítása, informatikai fejlesztések, környezetvédelmi beruházások, oktatási intézmény korszerűsítések, közlekedési infrastruktúra javítása és sok-sok apróbb projekt jelzi materiális formában is veszprémi honfitársainknak ezt az 5 évet. Városunk, intézményeink, gazdasági társaságaink egyre gyakorlottabbak és sikeresebbek a regionális fejlesztési alapokból származó közösségi források elnyerésében. Szinte nincs közgyűlés, hogy valamelyik operatív programban ne nyújtanánk be pályázatokat. És ez még csak a tanuló időszak volt.
A múltra való visszatekintés mellett az évforduló kapcsán a jövőre is kell gondolnunk, például a monetáris unióba való belépésre. Veszprém optimizmusát jelzi, hogy a városháza előcsarnokában elhelyezett, a költségvetésünk fő bevételi és kiadási számait bemutató diagramon az értékek már nem csak forintban, hanem euróban is fel vannak tüntetve. Pozitív jelzés ez számomra és minden látogatónk számára is.
Dr.Szalay András
Önkormányzati képviselő
Hozzászólások