Szokatlan T-shirt feliratra lettem figyelmes a minap. Egy kérdés állt rajta: „Kit érdekel Európa?” De alatta ott volt a válasz is: „Engem.” Aki ilyen feliratos pólót vesz fel, annak nyilván ez hitvallása is az ügyről. Én nem hordok ilyen trikót, de sorsközösséget éreztem ezzel a fiatalemberrel. Fellélegeztem. Nem vagyok hát egyedül.
Emlékeim szerint a rendszerváltás hajnalán, úgy 1989 elején a változások egyik lehetséges iránya volt a nyugati orientáció, melyet teljes eltökéltséggel már akkor sem minden politikai erő képviselt. Az egyszerű gondolat szintjén ez csak úgy fogalmazódott meg, hogy legyünk olyan ország, mint Ausztria. Milyen is? Olyan, ahol mindent lehet kapni a boltokban, ahol nyugodt jólétben élnek az emberek, ahol jó autókkal járnak, ahol nyaralni és telelni nem a kiváltságosok privilégiuma, ahol az utazás szabad és elérhető, ahol tiszták a vonatok és a buszok, ahol sok TV csatorna van és színes a sajtó. De olyan is, ahol vannak munkanélküliek, ahol óriásiak a jövedelemkülönbségek, ahol a munkahelyeken csak dolgoznak az emberek, ahol iskolabuszok szállítják reggelente a nebulókat, ahol szégyen bliccelni a villamoson, ahol nincs gyes és gyed, ellenben van önkéntes biztosítás, ahol a közkiadásokat közteherviseléssel finanszírozzák. Ez utóbbiakra az eufórikus hangulatban akkor még sokan nem gondoltak. Pedig ilyen is Európa egy kis szelete, az EU tag Ausztria.
Én mégis úgy gondolom, hogy akkor jó irányba indult el az ország. Csak talán kicsit lassan, egyre fogyó elszántsággal. Magam is azt reméltem, hogy a csatlakozásunk az Európai Unióhoz a kilencvenes évek közepe táján megvalósulhat. De csak 2004-ben történt meg, a monetáris unióhoz pedig mai tudásunk szerint úgy 2012-ben tudunk csatlakozni.
Az Európai Bizottság elnöke, Manuel Barroso úr úgy fogalmazott a minap, hogy „az EU a világtörténelem legnagyobb és legbonyolultabb államszövetsége, mely ráadásul önkéntes alapon jött létre”. Magyarország ezen belül van, tehát mondhatjuk, hogy mi vagyunk Európa. Ráadásul ez nem egy statikus képződmény, hanem állandó változásban van. Mondhatnám, hogy egy mozgó vonatra szálltunk fel. De belülről alakíthatjuk is ezt a mi Európánkat azokon a személyeken és szervezeteken keresztül, akiket választási vagy kijelölési alapon a különböző testületekbe küldünk. Egyik ilyen szerv az Európai Parlament is. Vajon az oda küldött 24 képviselő (2009-től csak 22) tevékenységén keresztül látszik-e Magyarország? Személyes aktivitásuk látómezőbe hozza-e hazánkat a 27 tagállam között? Kik ők? Fel tudunk név szerint sorolni közülük néhányat? Pedig mi küldtük őket oda, így jogunk van a számonkérésükre is, mely különösen aktuális ezen a tavaszon.
Tisztában vagyok azzal, hogy az euroszkepszis terjedőben van és nem csak hazánkban. A kritikát én is helyeslem, de nem örülök, ha ez populista harsányságba és szélsőjobboldali, a közös európai értékeket lerombolni akaró erők térnyerésébe csap át. Persze kritizálni az EU-ban is azt korrekt, amire az EU-nak kompetenciája van. Közös kül- és biztonságpolitika, közös agrárpolitika, energiapolitika, környezetpolitika, versenypolitika mind-mind nagyléptékű kérdések.
De tudnunk kell, hogy az EU-tól sem várhatunk mindent, hisz közös döntés alapján a legtöbb terület továbbra is tagállami kompetencia. Ilyen az oktatás is, így Várnai Laci igen érdekes hozzászólása is inkább tagállami „jó gyakorlatok” gyűjteményének tekinthető, mint egységes EU politikának. Ellenben az oktatás terén is fontos közös ügy a diplomák és szakképzettségek kölcsönös elismerése, a tanulás szabadsága, az egyetemek átjárhatósága és általában a fiatalok mobilitásának elősegítése. Ez utóbbi téren nagy eredmények vannak, de össztársadalmi szinten még mindig csak a fiatalok 1%-át éri el ez a lehetőség. Vannak kezdeményezések az információs társadalom kiszélesítése és még a médiaműveltség javítása érdekében is. De mit szóltok ahhoz, hogy van-e létjogosultsága egy tudományos megalapozottságú közös európai történelem megírásának?
Végezetül, nézzünk a térképre! Mi lenne, ha mi kívül lennénk? Hisz’ Horvátország felvétele is már 2011-re várható, és ekkor fog a schengeni határokhoz csatlakozni Románia is. Zárvány lennénk Európa térképén és akkor lehetnénk igazán szkeptikusak. De szerencsére nem így van. Ne mentsük hát fel magunkat, mert meggyőződésem, hogy mindannyiunkon múlik, hogy hová tart Európa. Élünk-e a lehetőségeinkkel, vagy elmerülünk kicsinyes belharcainkban? Az első lépésnek azt ajánlom, hogy a címben feltett kérdésre azt válaszoljuk, ami a póló felirata.
Dr. Szalay András
EU Régiók Bizottsága tagja
Hozzászólások